..Szóval azt magam is tudom,hogy sokszor előbb szólok, mint
gondolkodom, és napról-napra próbálom ezt megfordítani.. Sok hibám van
nekem is, és én ezekkel tisztában is vagyok. De amikor azt mondom,hogy
már nagyon bántottak..akkor pl. arra a csapatra gondolok,ahol fél éven
át ment a kétszínűség és a rosszindulat, amit én szótlanul éltem át és
úgy csináltam tovább a munkám, mintha nem érdekelne..de amikor fél év
múlva azt kérdezik tőlem miért adom le a szerelésemet, igenis ott a
lehetőség, hogy kiállj magadért! És én nem voltam hajlandó továbbra is
csöndben maradni. Miért kéne eltűrni, hogy az én életemet, tetteimet
olyan emberek is minősítsék, akiket én nem tudok értékelni?? Persze
tudom,hogy más tud..ettől vagyunk emberek, hogy nem vagyunk egyformák.
Az én határaimba nem férnek bele ezek a negatív dolgok.. Ha
embertársam vagy, légy az. Vagyis tiszteljük egymást a magunk
valójában. Én a saját határaim, felfogásom, értékrendem szerint
élek..úgy,ahogy mindenki. Nem kell, hogy ezek ugyanarról szóljanak
minden emberben! Nincs is ilyen..nem is várom el..de nem tudok mindig
más értékrendszere szerint gondolkodni és nem is akarok..

Vagy arra gondolok, amikor egy irodavezető folytonos fricskáit 2 évig
hallgattam és tűrtem..miért? Mert tudtam,hogy ő már soha az életben
nem fog megváltozni..és minek idegesíteném fel magam egy ilyen
emberen? De 2 év után elfogyott a "leszarom" tabletta..és nem bírtam
tovább.. Szóval talán meglehet azért tűnik olykor,hogy kegyetlenül
vagyok őszinte, mert ha én kinyitom így a számat, akkor már nagy a baj
és nagyot robban a bomba.. A bántást én képes vagyok tűrni
ideig-óráig, de szerintem senkinek nincs alanyi joga bántani a
másikat, és ha nekem úgy tűnik, hogy valaki engem bánt és nem először,
nem másodszor, sosem fogom hagyni ezt és azon gondolkodni, hogy vajon
ez benne hogy csapódik le? Mert - bár igaz- minden viszonyítás
kérdése, de szerintem annyira lehetünk önzőek ezen a világon, hogyha
valaki bánt minket, ne az számítson elsősorban, hogy ez neki hogy
esik. És abban is biztos vagyok, hogy én is megbántottam már
embereket, kit ezzel,kit azzal..sőt! Néha én is képes vagyok mások
felett ítélkezni. Ez így van, sajnos én magam is beleesem ebbe a
hibába..De ha tényleg őszinték vagyunk, akkor tudunk bocsánatot is
kérni, csak van,aki nem érdemli meg.. Én saját magam miatt vagyok
őszinte. Nem másokért, és nem azért, hogy megváltsam a világot! Abban
a 2 évben is az volt a legrosszabb, hogy nem szólhattam és nem
mondhattam el a véleményemet. És nem azért dübörög ilyenkor bennem az
ordítás és az igazság hangja, mert az én véleményemet mindenkinek
tudnia kell, vagy mert az én véleményem a mérvadó mindenhol, hanem
mert nekem esik rosszul, hogy nem állok ki magamért! Olyan érzés ez,
mintha asszisztálnék az "ő" képmutatásukhoz..mintha azzal, hogy nem
szólok beigazolnám az ő tettüket, hogy lehet így viselkedni
emberekkel! Mert ők a feljebbvalók, a többiek meg úgysem mernek
szólni. Igenis hiszem, hogy néha őszintének kell lenni az emberekkel
ahhoz, hogy ráébresszük őket kik is valójában. És elhihetitek, hogy
bármelyik ilyen szituációra is gondolok vissza..(életem során,ha 3
volt J)az ilyen embereket 2 mondattal meg lehet rendíteni. Mert, ha
valaki végre őszinte velük az fáj, és számukra meglepő.. És mivel a
véleményüket előtted soha nem fogják felvállalni, csak hebegnek és
habognak és azt sem tudják mi van..